Rizi - Bizi
(főétel)

Hozzávalók:
2 zacskó gyors rizs (vagy 1 zacskó fényes rizs), 1 zacskó fagyasztott zöldborsó, 2 mokkás kanál só, 1 evőkanál olaj,Elkészítés:
Ez az egyik legegyszerűbb köret, a lányaim mégis ezt szeretik a legjobban a sült krumpli után.
Szerintük vicces a sok kis zöld bogyó a rizsszemek között :-)
Amikor nagyon kicsik voltak, gyakran játszottak azzal, hogy külön válogatták őket és úgy ették meg :-)
Ilyenkor mindig eszembe jutott, hogy ugyanezt csináltam én is gyereknek :-)
Többféle elkészítését is ismerem, és ennek megfelelően máshogy is kell elkészíteni.
Én a gyors rizses változatra esküszöm, de természetesen gyerekkoromban ilyen még nem volt, így leírom a hagyományost is.
Hagyományos rizi - bizi:
Hagyományosan a rizi - bizi fényes rizsből készül.
A rizst átmossuk, majd egy lábosba tesszük.
Kétszer annyi vizet öntünk rá, mint amennyi rizs van benne. Ha pl a rizs 2 cm magas a lábosban, akkor annyi vizet öntünk rá, hogy 2 cm-re ellepje, majd adjuk hozzá a sót.
Ezután gyújtsunk alá, és hagyjuk felforrni. A rizs akkor van kész, ha a víz lefőtt róla. Ez kb 10 perc. Amikor a víz már a rizs tetejénél van, folyamatos kevergetés mellett adjuk hozzá a zöldborsót, majd hagyjuk őket együtt főni, ameddig a víz elfő.
Rizi - Bizi gyors rizsből
Bevallom nekem ez a kedvencem.
Egy lábosba vizet öntök, majd adok hozzá 2 mokkás kanál sót. Beleteszem a gyors rizst, majd felforralom. 10 perc forrás után a rizst kiveszem, lecsöpögtetem, majd egy jénaiba teszem.
Egy serpenyőbe egy evőkanál olajat öntök, majd beleöntöm a zöldborsót.
Kis lángon addig párolom, ameddig a zöldborsó megfonnyad.
Ezután hozzáöntöm a rizshez és összekeverem.

© FőzzVelem! Minden jog fenntartva.
További ételek, amelyek érdekelhetnek:

Gnocchi
Nagyon szeretjük a főzőműsorokat, és ezekben egyre gyakrabban találkozunk a gnocchi recepttel.
Szeretjük az olasz konyhát, így gondoltam kipróbálom.
Meglepő módon már az első alkalommal sikerült :-)
burgonya liszt tojás

Amerikai káposztasaláta amával
Idén nagyon rákattantam az amerikai káposztasalátára, így elkezdtem variálni a hozzávalókat. Kipróbáltam almával is, ebből született ez a recept.
káposzta sárgarépa hagyma majonéz alma