Blog
Tarhonya
A tarhonya mindig kifog rajtam. Valahogy nem éreztem még rá, így ezt általában a páromra bízom
Kelt: 2019-05-25
Rántott csirkemell
Egész héten azért rágták a lányok a fülem, hogy mikor lesz rántott hús az ebéd. Gondoltam engedek az erőszaknak
Kelt: 2017-03-19
Uborkasaláta
A kicsi lány már lelkesen készíti az uborkasalátát az ebédhez. Nagyon élvezi, és valahogy mindig sokkal finomabbra csinálja mint én
Kelt: 2017-03-19
Krumplis tészta
Már hetek óta szeretnék tarhonyás csirke pörköltet enni, de valahogy sehogyan sem jött össze. És az igazat megvallva a tarhonyát a párom tudja tökéletesre készíteni, és elég elfoglalt volt az elmúlt hetekben. Nem nyaggattam vele, de ma kicsit lazább napunk volt, így előrukkoltam az ötlettel
Amikor a lányok hazaértek, mindkettőnek kikerekedett a szeme, hogy mi az ebéd. Ilyen gyorsan évek óta nem mostak kezet, és mire kiszedtem a tányérra az ételt, már villával a kezükben az asztalnál ültek rám várva
Kelt: 2017-03-06
Paprikás krumpli
Olyan klassz tavaszi idő van ma!
A két ködös-, esős nap után teljesen feldobott a napsütés. Reggel a lányok mondták, hogy régen volt már paprikás krumpli, így úgy döntöttem meglepem Őket mire hazaérnek
Kelt: 2017-02-03
Grillezett csirkemell
Tegnap moziztunk a lányokkal, így későn keltünk
Mivel így a reggeli is elcsúszott, valami könnyű ebédre vágytam, ezért gyorsan összedobtam egy fokhagymás pácot.
Kelt: 2017-01-22
Krumplis összedobálós
Mindig szerettem az "összedobálós" ételeket. Fantasztikus, amikor látszólag össze nem illő alapanyagokat teszel egy tepsibe, majd a sütőben összeérve isteni ízeket hoznak össze együtt. A legutóbb egy ilyen ételt találtam a neten
Kelt: 2017-01-14
Köszvényesek figyelem! Egy ital ami kisepri a húgysavat!
Most megismerhetsz egy fantasztikusan hatékony italt, amely kioldja szervezetből a húgysav lerakódásokat, ezáltal tudja csökkenteni a kellemetlen ízületi fájdalmat azáltal, hogy eltávolítja a felesleges lerakódott kristályokat az ízületekből.
Kelt: 2017-01-10
Hagymakarikás falatka
Találtam még egy falatka receptet. Ez talán még klasszabb, mint az első. nem fogok unatkozni az elkövetkezendő napokban Majd beszámolok melyik ízlett jobban a családnak
Kelt: 2017-01-08
Falatkák
Mostanában kacérkodok a gondolattal, hogy kis falatkákat sütök délutáni nasizásra. Volt is egy pár biztató kísérletem, így gondoltam ötletekért körbenézek a neten. Nézzétek mit találtam Feltétlenül ki kell próbálnom!
Kelt: 2017-01-07
Boldog Új Évet!
Elkészült a hagyományos új évi lencse. Remélem mind elfogy! Mert csak akkor lesz gazdag az év
Kelt: 2017-01-01
Pulykacombok szalonnacsíkokba csavarva
Az idei karácsony a mandulaműtét miatt kicsit felemásra sikerült.
A klasszikus sütemények és sültek helyett ki kellett találnom olyan menüt, ami a kicsi lány torkát kíméli.
Mivel a pulyka hagyomány a karácsonyi asztalon, így nem szívesen hagytam volna ki.
Mivel a hagyományos karácsonyi pulykasültem nem volt most opció, így mást kellett kitalálnom.
Kelt: 2016-12-24
Brownie
Idén egy kicsit keresztül húzza a karácsonyi süti sütést a mandulaműtét, de mindenképpen bepótoljuk a hagyományos ünnepi sütögetést. A kicsi azt kérte, hogy a legendás két csokis muffin legyen. Hát nem tudom. Nagyon gondolkozom rajta a csokidarabok miatt. A Brownie biztos. Annyira igyekszik meggyógyulni a kicsi lány, hogy töröm a fejem, hogyan lehetne úgy elkészíteni, hogy ne legyen belőle gond
Kelt: 2016-12-21
Tejszínes gombapaprikás
A mandulaműtét óta most eszik Kira először szilárd ételt. Minden falattal megküzd, de nyeli rendületlenül
Elhatározta, hogy meggyógyul karácsonyig!
Kelt: 2016-12-20
Csirekörkölt
Holnap lesz a kicsi lány mandula műtétje. Nagyon izgulunk. Hogy kicsit oldjam a feszültségét megkérdeztem, mi lenne ma az abszolút kedvence. Azonnal rávágta, hogy "szaftos tészta"
Így ma ez lett az abszolút kedvenc. Szorítsatok nekünk holnap.
Kelt: 2016-12-15
Rizses hús
Gyerekkoromban nagyon nagy kedvencem volt a rizses hús. Anyukám sokszor főzött nekünk, és persze mindhárman nagyon szerettük. A párom és a lányok is osztoznak velem ebben a rajongásban, így bármennyit főzök is, mindig üres minden tányér
Mivel gyorsan elkészül, és gyakorlatilag elronthatatlan, így a karácsonyi készülődésben gondoltam nem nyúlok mellé, ha ez lesz az ebéd
Kelt: 2016-12-08
Brassói aprópecsenye
A kicsi lánykám ma úgy döntött, szeretne egyedül főzni a családnak
Kiválasztotta az ebédet és csak annyi segítséget kért, hogy szeleteljem fel a húst. Akárhányszor bele akartam kontárkodni, elhessegetett
Annyira, de annyira finom lett! Nagyon büszke vagyok rá
Kelt: 2016-11-19
Karácsonyi süti
Karácsony közeledtével mindig böngészem a netet valami új sütemény után, mert nálunk a karácsony nem az igazi a házi sütemények nélkül. Találtam egy nagyon klassz nutellás sütit. Hétvégén megcsinálom, hogy megnézzük esélyes-e az ünnepi asztalon. És még egy hír így a végére. Ma meglett az ezredik kedvelője az oldalnak Köszönöm!!!!
Kelt: 2016-11-15
Sült csirkecombok
A lányok egész héten - és még kicsit tegnap is - keményen tanultak, így gondoltam megjutalmazom Őket egy nagyon finom hétvégi ebéddel
Sorra hozzák az ötösöket, és bár néha azért becsúszik egy-egy négyes, azért nagyon büszke vagyok rájuk
Kelt: 2016-11-13
Csirke raguleves
Ma lustálkodós napot tartottam, így olyan ebédre gondoltam, ami viszonylag gyorsan elkészül. Így esett a választásom a csirke ragulevesre. A lányok imádják, és ebben a hideg időben nagyon jól esik egy tányér finom meleg leves. Persze tésztából nekem már nem sok marad, mert a lányok alaposan megpakolják vele a tányérjukat
Kelt: 2016-11-09
Tejszínes gombapaprikás
Már készül az ebéd
Mivel lassan vége az őszi szünetnek és ez a lányok kedvén is meglátszik, gondoltam a nagy kedvencet főzöm, a tejszínes gombapaprikást. Ilyenkor mindig segítenek a lányok. Persze a gombákat azért át kell nézni miután megpucolták, de olyan lelkesen csinálják
A kicsi lány persze imádja kavargatni az ételt, így mindig Ő a fő kukta
Kelt: 2016-11-05
Rántott csirke felsőcomb
Az elmúlt hetekben szinte csak rohangáltam, és ennek az ebédek látták kárát. Az utóbbi időben a párom is nagyon elfoglalt, így az Ő remekműveivel sem lehetett kárpótolni a lányokat. És ezt már kezdték nehezményezni
Így ma igyekeztem kitenni magamért és a lányok abszolút favoritját, a rántott csirke felső combot készítettem uborka salátával. Helyre állt a rend
Kelt: 2016-10-29
Sajtos tészta
Lassan két hete csak rohangálok, és sehogy sem tudom utolérni magam.Ennek köszönhetően a főzésre nagyon kevés időm marad. Ma a lányok sajtos tésztát kértek. Örültem, mert azzal nincs nagy macera. Bár ahányan vagyunk, annyiféle képpen esszük. A nagylány magában. A kicsi és a párom tejföllel és sajttal, én pedig csak sajttal. Úgyhogy ez sem egyszerű
Kelt: 2016-10-26
Rizses hús
A lányokkal a héten lebetegedtünk. Elért minket az ilyenkor szokásos emésztőrendszeri vírus. Mindkét lányka osztályában sorra dőlnek ki a gyerekek, így félve engedtem Őket vissza a hét második felétől a suliba, de tanulni kell. Mivel még nincsenek teljesen rendben a belsőségeink, és a diéta után nem nagyon szeretném megterhelni a gyomrunkat, így csak valami könnyű ebédben gondolkoztam, ami mégis segít visszanyerni az energiánkat.
Kelt: 2016-10-16
Csirekörkölt
Olyan hideg volt reggel, hogy majd` odafagytam az iskola bejáratához, amikor bekísértem a lányokat. Végig az járt az eszemben, hogy milyen jó lenne most frissen sült zsemlét enni, vagy valami meleg, szaftos ételt kanalazni, ami jól felmelegít belülről
Innen jött az ötlet, hogy ma legyen az ebéd csirkepörkölt. A lányok imádják, úgyhogy gyorsan kimentem a piacra, megvettem hozzá a combokat, és mire mennem kellett a értük, már kész is volt. Azért, amikor hazaértem a piacról, kellett egy óra, amíg átmelegedtem, így megnéztem a kedvenc sorozatomat, és csak utána álltam neki az ebédnek
Kelt: 2016-10-06