Csokis túrógombóc

(deszert)

Csokis túrógombóc

Hozzávalók:

50 dkg túró, 3 db tojás, 10 dkg búzadara, 10 dkg étcsokoládé, , zsemlemorzsa, olaj,

Elkészítés:

A túrót elkeverjük a tojások sárgájával és a darával, csipet sót is teszünk bele. 40 percig hagyjuk pihenni.
A zsemlemorzsát kevés olajon megpirítjuk.
A tojások fehérjét kemény habbá verjük, majd óvatosan a túrós masszába keverjük. Kézzel gombócokat formázunk, majd minden gombóc közepébe kocka, fél kocka csokit nyomunk. Egy fazékba 1 kávéskanál sót teszünk, majd háromnegyedéig tesszük vízzel és felforraljuk. Amikor lobog a víz a gombócokat beletesszük. Akkor jó a gombóc, ha feljön a víz tetejére. Kivesszük és megforgatjuk a pirított zsemlemorzsában.
Melegen tálaljuk.

További ételek, amelyek érdekelhetnek:

Kókuszos mámor

Kókuszos mámor

Mivel mostanában nem ehetünk normál kókuszgolyót, így muszáj volt kitalálni helyette mást. Egy barátom sietett ezzel a recepttel a segítségemre. Ez a kókuszos mámor
kókusz kókuszliszt kókuszzsír

Piskóta tészta 6 tojásból

Piskóta tészta 6 tojásból

Egy csomó sütemény alapja a piskóta. Nekem még anyukám tanította meg, hogy hogyan kell igazán jó piskótát csinálni, de csak akkor gyakoroltam igazán be, amikor a lányok megszülettek. Mivel édes szájúak vagyunk, így nagyon sokszor csinálok valamilyen piskóta alapú süteményt.
tojás cukor liszt

Share on Tumblr

Nézd meg mit főzhetsz még ezekből