Hagyományos tócsni
(előétel)

Hozzávalók:
50 dkg burgonya, 4 evőkanál liszt, 1 egész tojás, 2 kávés kanál só, olaj,Elkészítés:
Ameddig a párom meg nem ismertetett vele, addig a tócsnit nem is ismertem.
Nálunk otthon a lángos volt a sláger, így mivel anyukám soha nem csinált nekünk, így csak felnőtt fejjel ismertem meg ezt az ételt.
Persze azóta számos tócsni recept került a gyűjteményembe, de az alapja mindegyiknek a hagyományos tócsni.
A történethez még annyi tartozik, hogy bár az eredeti receptben a só mellett még bors is szerepelt, én azt kihagytam, de "hagyományőrzők" nyugodtan tehetnek hozzá :-)
Az elkészítése végtelenül egyszerű.
A krumplit megmosom, meghámozom, majd lereszelem.
Hozzáadom a tojást és a sót és jó alaposan összedolgozom őket.
Egy serpenyőbe olajat öntök és felforrósítom.
Egy nagyobb evőkanállal kiveszek egy adat tésztát és a forró olajba teszem, majd a kanállal kilapítom a tócsnit. Lehetőleg minél vékonyabbra lapítsuk.
Mindkét oldalát 2 - 3 percig sülöm, majd papírtőrlőre teszem.
Adható mellé petrezselymes tejföl, de magában is nagyon finom.

© FőzzVelem! Minden jog fenntartva.
További ételek, amelyek érdekelhetnek:

Házi tejes cipó
Gyerekkoromban sokszor megesett, hogy anyuval hazafelé menet - miután bevásároltunk - elcsipegettük a friss kenyér sarkát. Imádtam azt a friss, ropogós ízt :-) A mai bolti kenyereknek már nincs ilyen íze, ezért sokszor sütök itthon a lányoknak, hogy Ők is megkóstolhassák az igazi kenyér ízét
liszt élesztő tej cukor

Szezámmagos zsemle - Paleo
A diéta legnehezebb része mindig a kenyér és zsemlefélék hiánya. Az hidalja át ez a szezám magos zsemle recept. Persze csak mértékkel :-)
szezámmag szezámliszt dióliszt tojás