Fokhagymás krumpli

(főétel)

Fokhagymás krumpli

Hozzávalók:

1kg nagyobb szemű krumpli, 4 gerezd fokhagyma, , olaj,

Elkészítés:

A fokhagymás krumpli renoméja akkor emelkedett, amikor a családban megjelent a köszvény. Megtévesztésig hasonlít ugyanis az íze a sült húsokhoz, persze hús nélkül.

Az elkészítése nagyon egyszerű.

A meghámozott krumplikat vékonyan bevagdossuk, de csak a 2/3 részükig, hogy az aljuk egyben maradjon.
A fokhagymát szétnyomom, olajjal és sóval összekutyulom.

Nyugodtan hagyhatjuk állni 5-10 percet, hogy a hagyma és az oldal kellően összeérjenek.
A krumplikat tepsibe teszem a bevágásokkal felfelé (én sütőpapírra szoktam tenni) és megkenem a fokhagymás olajos sóval.
Alufóliával letakarom és kb. 45 perc alatt kész a 230 fokos sütőben.
Néha rá lehet nézni és meg lehet kenni a fokhagymás zsiradékkal.

Lehet köretként tálalni, de magában is megállja a helyét.

További ételek, amelyek érdekelhetnek:

Amerikai káposztasaláta

Amerikai káposztasaláta

Nagyon imádom a káposztasalátát. Tavaly nyáron csináltam először és a lányok egyből rákaptak az ízére. Bevallom nekem is nagyon bejött és bár nem tipikusan diétás köret, de néhanapján azért kísértésbe esek

Share on Tumblr

Nézd meg mit főzhetsz még ezekből

krumpli, fokhagyma, répa, olaj