Barackos piskóta tekercs

(deszert)

Barackos piskóta tekercs

Hozzávalók:

4 db tojás , 10 dkg cukor, 10 dkg liszt, kis üveg barack lekvár, csipet só, porcukor,

Elkészítés:

A barackos piskótatekercs gyerekkorom kedvenc receptje. Nagyon sok szép régi emlék kapcsolódik hozzá.
Amikor sütök egy adaggal, és majszoljuk a családdal eszembe jutnak a régi nyarak, amikor eltettük a házi barack lekvárt, vagy amikor mindenki segíteni akart az elkészítésben, hogy lenyalhassa a kanálon maradt lekvárt.
Persze nem csak a nosztalgia miatt szoktam csinálni, hanem mert a lányok - akárcsak én - nagyon szeretik, és hamar kész van.

Az elkészítése rém egyszerű.

A négy tojást ketté választjuk. A fehérjét egy csipet sóval, a sárgáját 10 dkg kristálycukorral habossá verjük.
A fele tojásfehérjét lazán összekeverem a sárgájával.
Beleszitálom a lisztet és a maradék fehérjével óvatosan összekeverem. A szitálásra azért van szükség, mert így kisebb az esély arra, hogy a tászta csomósodjon.
Sütőpapírral kibélelt tepsibe egyenletesen beleteszem. A tepsi  25x30 cm-es.
Előmelegített sütőben 200 fokon 10 percig sütöm.
Leterítünk egy konyharuhát és teszek rá egy nedves sütőpapírt, majd a megsült piskótát ráteszem. Lehúzom a sütőpapírt és a tésztára egy új sütőpapírt terítek. Szorosan feltekerjük, megkötjük a papír két végét és várunk amíg kihűl.
Baracklekvárt kicsit átkeverem.
Kitekerem a piskótát és egyenletesen elkenem rajta a lekvárt. Visszatekerem a piskótát, megszórom porcukorral, ujjnyi vastagra szeletelem és tálalom.

További ételek, amelyek érdekelhetnek:

Aszalt barackos keksz

Aszalt barackos keksz

Az asztalt barackos keksz gyors rágcsa, ha van kéznél aszalt barack. Lehet szilva is, vagy bármilyen aszalt gyümölcs
barack margarin tojás

Share on Tumblr

Nézd meg mit főzhetsz még ezekből

Barack lekvár, tojás, liszt, cukor