Gyömbéres keksz

(deszert)

Gyömbéres keksz

Hozzávalók:

15 dkg vaj, 12 dkg barna cukor (ha nincs, jó a sima is), 1 db tojás, 3 tk reszelt gyömbér, vagy porgyömbér, 25 dkg liszt, 2 tk sütőpor, 1 csipet só, 1 tk fahéj, 1 tk őrölt szegfűszeg, cukor,

Elkészítés:

Bevallom őszintén, hogy ezt a receptet még akkor találtam, amikor a nagyobbik lányommal voltam várandós. A kezdeti rosszulléteken segített át. Persze miután megszületett a nagylány, el is felejtettem egészen addig, ameddig el nem kezdődtek az óvodás betegségek. A gyomorpanaszokra egyből beugrott, hogy ha nekem segített, akkor talán a gyerkőcnek is fog :-)
 
Az elkészítése tényleg nagyon egyszerű.
 
A vajat előre kivesszük a hűtőből, hogy megpuhuljon. Amikor már puha, akkor a cukorral habosra keverjük, majd hozzáadjuk a tojást és a gyömbért.
A lisztet átszitáljuk és elkeverjük a sütőporral, a sóval, a fahéjjal és az őrölt szegfűszeggel. Ez utóbbival azért csínján bánjunk, mert nagyon határozott íze van. Ezután hozzáadjuk a vajas masszához és jól elkeverjük. Amikor összeállt, folpackba csomagoljuk és betesszük a hűtőbe egy órát pihenni.
Miután lehűlt, deszkán vékonyra nyújtjuk. Én nem szeretem, ha a tésztának lisztes lesz az alja ezért szilikon sütőpapíron szoktam nyújtani, de ha ez nincs, akkor a lisztes deszka is tökéletes.
 
Ez után szaggatóval, vagy egy pohárral köröket szaggatunk belőle és kibélelt tepsibe tesszük. A tetejüket megszórhatjuk porcukorral.
175 fokra előmelegített sütőben 10-12 perc alatt készre sütjük. Akkor jó, amikor a teteje szép aranybarna.
 

További ételek, amelyek érdekelhetnek:

Vaníliás keksz

Vaníliás keksz

Mint mindenki, mi is édesszájúak vagyunk:-) Nagyon szeretjük az apró édes kekszeket. Ezekben az a legnagyszerűbb, hogy minden alkalomra lehet egyedileg díszíteni. Nálunk jellemzően halloween-kor és karácsonykor díszít az egész család, de ha vendégek jönnek, akkor is össze szoktam dobni valami ki finomságot.
vaj cukor vanília aroma

Share on Tumblr

Nézd meg mit főzhetsz még ezekből

gyömbér, keksz