Kovászos uborka

(előétel)

Kovászos uborka

Hozzávalók:

25-30 kovászolni való uborka, 2 csomag száraz kapor, 6 kávéskanál só, 3 szelet kenyér, víz,

Elkészítés:

Nagyon imádom a kovászos uborkát. Szinte minden sülthöz képes vagyok fogyasztani.
Nagyon sokáig vadásztuk a jó kovászos uborka helyeket, de szépen lassan elfogytak. Anyukám kérdezte, hogy miért nem csinálom magam?
Ekkor derült ki, hogy övé a legjobb kovászos uborka recept a világon :-)

Az elkészítés nagyon egyszerű, persze pontosan követni kell a receptet. Ezt a lelkemre kötötte! :-)
Én 3 literes befőttes üvegben szoktam készíteni, és általában 3 üveggel egyszerre. Ehhez való mennyiségeket adtam meg.

Az uborkákat és a kaprot alaposan megmosom, majd az uborkák végeit levágom, hogy ne keseredjen meg a kovász.
A kapor virágos részét háromfelé osztom, majd a szárakat kb 4-5 centis darabokra vágom.

A kaprokat az üvegekbe kell szétosztani úgy, hogy a virágos részből az aljára és a tetejére is kerüljön, a szárakat pedig az oldalára, vagy az uborkák közé kell tenni.

Az uborkákat úgy kell bevágni, hogy először az egyik végéből indulva be kell vágni majdnem a végéig úgy, hogy kb 1 cm maradjon ép, majd a másik végéből indulva ugyanígy csak el kell forgatni 90 fokkal. Így keresztbe be lesz metszve és alaposan át tudja járni a kovász. Remélem nem írtam túl bonyolultan. :-)
A lényeg, hogy négyfelé vágjuk úgy, hogy mégis egyben marad :-)

Az összeállításhoz tehát elsőként a kapor virágos részének az egy adagra osztott rész felét kell az üvegbe tenni, majd erre az uborkákat úgy, hogy közéjük kapor szárakat kell helyezni, a tetejére pedig a kapor virág másik felét. Ezután üvegenként 2 kávéskanálnyi sót adok hozzá és feltöltöm meleg vízzel. Egy 3 literes üvegbe általában 1 liter víz megy. Annyi vizet kell hozzáadni, hogy az egy szelet kenyér még beleférjen. Beleteszem az üvegbe a kenyeret és gyakorlatilag készen is vagyunk.

Kiteszem a napra úgy, hogy az üveg tetejét nem csavarom rá, csak ráteszem, hogy tudjon levegőzni.
Naponta háromszor megforgatom, hogy mindenhol érje a nap. 24 óra érés után le lehet venni róla a kenyeret.

3 nap alatt teljesen elkészül.
Bár a lányok nem nagyon szeretik, mi a párommal imádjuk!

További ételek, amelyek érdekelhetnek:

Összedobálós saláta

Összedobálós saláta

Friss tavaszi ízekhez ez a saláta a legjobb. Ha jön a tavasz, ez legalább egyszer felkerül az asztalra.
Paradicsom kígyóuborka olivaolaj sonka endívia

Eszközök

Elküldöm ezt a receptet levélben
Share on Tumblr

Nézd meg mit főzhetsz még ezekből

uborka, kapor, , kenyér