Rizi - Bizi

(főétel)

Rizi - Bizi

Hozzávalók:

2 zacskó gyors rizs (vagy 1 zacskó fényes rizs), 1 zacskó fagyasztott zöldborsó, 2 mokkás kanál só, 1 evőkanál olaj,

Elkészítés:

Ez az egyik legegyszerűbb köret, a lányaim mégis ezt szeretik a legjobban a sült krumpli után.
Szerintük vicces a sok kis zöld bogyó a rizsszemek között :-)
Amikor nagyon kicsik voltak, gyakran játszottak azzal, hogy külön válogatták őket és úgy ették meg :-)
Ilyenkor mindig eszembe jutott, hogy ugyanezt csináltam én is gyereknek :-)

Többféle elkészítését is ismerem, és ennek megfelelően máshogy is kell elkészíteni.
Én a gyors rizses változatra esküszöm, de természetesen gyerekkoromban ilyen még nem volt, így leírom a  hagyományost is.

Hagyományos rizi - bizi:
Hagyományosan a rizi - bizi fényes rizsből készül.
A rizst átmossuk, majd egy lábosba tesszük.
Kétszer annyi vizet öntünk rá, mint amennyi rizs van benne. Ha pl a rizs 2 cm magas a lábosban, akkor annyi vizet öntünk rá, hogy 2 cm-re ellepje, majd adjuk hozzá a sót.
Ezután gyújtsunk alá, és hagyjuk felforrni. A rizs akkor van kész, ha a víz lefőtt róla. Ez kb 10 perc. Amikor a víz már a rizs tetejénél van, folyamatos kevergetés mellett adjuk hozzá a zöldborsót, majd hagyjuk őket együtt főni, ameddig a víz elfő.

Rizi - Bizi gyors rizsből
Bevallom nekem ez a kedvencem.
Egy lábosba vizet öntök, majd adok hozzá 2 mokkás kanál sót. Beleteszem a gyors rizst, majd felforralom. 10 perc forrás után a rizst kiveszem, lecsöpögtetem, majd egy jénaiba teszem.
Egy serpenyőbe egy evőkanál olajat öntök, majd beleöntöm a zöldborsót.
Kis lángon addig párolom, ameddig a zöldborsó megfonnyad.
Ezután hozzáöntöm a rizshez és összekeverem.

 

További ételek, amelyek érdekelhetnek:

Amerikai káposztasaláta

Amerikai káposztasaláta

Nagyon imádom a káposztasalátát. Tavaly nyáron csináltam először és a lányok egyből rákaptak az ízére. Bevallom nekem is nagyon bejött és bár nem tipikusan diétás köret, de néhanapján azért kísértésbe esek

Eszközök

Elküldöm ezt a receptet levélben
Share on Tumblr

Nézd meg mit főzhetsz még ezekből

rizs, zöldborsó